Telihold volt. A vérfarkas lassan lépdelt a nyirkos füvön. Szőrös hátán ezüstösen csillant meg a holdsugár. Mélyen beleszagolt a levegőbe, szája megvonaglott, kivillantak félelmetes fogai. Hirtelen megtorpant, s vérfagyasztó üvöltésben tört ki. Megérezte a zsákmány illatát, loholni kezdett. Szeme vadul izzott, minden tagja megfeszült, nyála kicsordult. Hamarosan kiért az erdőből, a rohanást lassú ügetés váltotta fel. Már nagyon közel járt. És akkor megpillantotta áldozatát. Egy nagyobbfajta ház kertjében egy masnis kislány hintázott. A villanyok még égtek, de a lányka nem akart még bemenni, élvezte a kellemes nyári estét, a hűs szellőt, és a ringatózást. Nem is sejtette, hogy az alacsony kerítésnél, a bokrok mögül egy borzalmas lény lesi minden mozdulatát.

A rém egy óvatos, halk ugrással az udvaron belül termett. Gondosan körbepillantott, majd izgatott, csendes léptekkel áldozata felé indult. Egyre közelebb ért a hintához. A kislány háttal ült, és egy gyerekdalt dúdolgatott magában. A vérfarkas már egészen közel ért, és a következő pillanatban hatalmasat vágódott, mert rálépett egy fűben hagyott kisautóra. Nyüsszentett egyet, feltápászkodott, de nagyon beverte a könyökét.