Mindjárt államvizsga. És most fogom csak fel igazán, hogy nem tudom, mihez kezdjek az életemmel. Mi leszek? Már nagy vagyok, valaminek lassan lenni kéne. Nézegettem állásokat. Ne bírtam sokáig, tíz perc után jojózott a szemem... Már csak azért is, mert nekem szóló, nekem való, egyáltalán olyan állás, melyhez bármi közöm lenne, vagyishogy egyszóval, amelyre képesítve is leszek hamarosan... Nos, olyan nincs. :-(

Tudom, tudom, nehéz az élet, satöbbi. De miért? És miért mondja minden FELNŐTT, hogy majd megtudod, és most még lelkes vagy... Miért sulykolják azt, hogy boldogtalan és sivár lesz a lelked néhány év után, és lelohad a lelkesedésed, alábbhagy a tűz... Nem akarom. Miért ne lehetne könnyű? Ne legyen rózsaszín, még csak lila se, de muszáj olyan feketén beállítani mindent? Nincs kiút? Ha éppen nem médiasztár valaki, attól még lehet teljes ember. Hja, meg ugye sokat keresni. Persze, hogy jó lenne, jajjj mennyi minden jó lenne ebben az életben, emeletes magánház, kutyák, autó, de mit számít. Csak egy saját kis fészek, barátok, társ, és egy szerethető munka kell, ezekért érdemes élni. Nem? Rózsaszínnek tűnik ez is biztos. Elviselhető munkahely van helyette, és soha nem szűnő többrevágyás.

Miértmiértmiértmiértmiértmiértmiért....

Nem baj, nem adom fel.