B.ú.ék.! Hosszú ú-val. A nagy kérdés, hogy akkor is hosszúval kell-e írni, ha mozaikszóként használom, azaz BÚÉK-ot mondok. Hm? Mert már nagyon idegesítő, hogy mindenütt röviddel van. De ha kiderülne, hogy röviddel is kell írni, az más helyzet.

Ejhaj. Eltelt ismét egy év, vagyis megint új év van, új év, új élet, de legalábbis új gondok. Tengek s lengek, furán érzem magam, úgy amúgy egyébként sehogyse. Műelemzés 1 megvan. Azt hiszem, ezt még mindig nem fogtam fel.  Talán már tényleg csak egy félév, és vége a rémálomnak. Rém jó lenne! Szökőkútban fogok fürdőzni határtalan élvezettel. Bár már ott tartanánk. Szakdolgozat megint, angol nyelvvizsga, ifjúságsegítő, zenekarok, tanítás... És már előre összeroppantam a gondolattól. Mert már előre lusta vagyok. :-((((

Itt sápítozok, hogy milyen ez az élet, máshol meg 36 év az átlagéletkor... :-S Igen, mindenkinek a maga keresztje. Azt hiszem, olyan kevesen olvassák ezt, hogy nyugodtan kárálhatok, most megint kicsit rossz a hangulatom. Pedig az nem egészséges. Ezek az én elkényeztetett bajaim. 

Na, lesz majd jobb is... Vagyis, lesz ez még így se! :-)

Na ez az. Vadakat terelő juhász? Az biztos nem. Egyrészt ez lopás, mert valakinek már hamarabb eszébe jutott... Bár attól én még megvalósíthatnám. De nem akarom, lusta is lennék hozzá.

Tehát, nem tudom, afféle második kamaszkor ez (vagy még mindig az első), bizonytalan vagyok, és keresem önmagam.

Tényleg nem vagyok tanárnak való, nem éppen a nyugodtságomról vagyok híres, és hamar el tudom veszíteni a türelmemet. Ki tudja, kordában tudnám-e tartani dühömet, ha már idegeimre mennek a gyerekek...

Mi legyek tehát? Miféle munkahelyre vennének fel? Pénztárosnak se lennék jó, a matek nem az erősségem, és amúgy is lassú meg ügyetlen vagyok.

Esetleg titkárnő? Csak ahhoz meg nem megfelelő a (fél)végzettségem.

Itt is a baj - ötletem sincs.

Lelkiekben pedig igyekszem felkészülni, miszerint esetleg csak egyszakos diplomám lesz. De 2 hónapig azért még hiszek a csodákban.

A kislány ekkor hátra fordult, és ránézett. Szemében megcsillant a gyermeki lelkesedés, ajkai mosolyra húzódtak, arcán a boldogság halvány pírja jelent meg.

-Kutyuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuus! - kiáltotta határtalan örömmel, mindeddig ugyanis hiába kérlelte szüleit, hogy vegyenek neki kutyuskát. Most azonban vágya váratlanul teljesült. Leugrott a hintáról, és szorosan magához ölelte a sajgó könyökű, éhes vérfarkast.

Mindjárt államvizsga. És most fogom csak fel igazán, hogy nem tudom, mihez kezdjek az életemmel. Mi leszek? Már nagy vagyok, valaminek lassan lenni kéne. Nézegettem állásokat. Ne bírtam sokáig, tíz perc után jojózott a szemem... Már csak azért is, mert nekem szóló, nekem való, egyáltalán olyan állás, melyhez bármi közöm lenne, vagyishogy egyszóval, amelyre képesítve is leszek hamarosan... Nos, olyan nincs. :-(

Tudom, tudom, nehéz az élet, satöbbi. De miért? És miért mondja minden FELNŐTT, hogy majd megtudod, és most még lelkes vagy... Miért sulykolják azt, hogy boldogtalan és sivár lesz a lelked néhány év után, és lelohad a lelkesedésed, alábbhagy a tűz... Nem akarom. Miért ne lehetne könnyű? Ne legyen rózsaszín, még csak lila se, de muszáj olyan feketén beállítani mindent? Nincs kiút? Ha éppen nem médiasztár valaki, attól még lehet teljes ember. Hja, meg ugye sokat keresni. Persze, hogy jó lenne, jajjj mennyi minden jó lenne ebben az életben, emeletes magánház, kutyák, autó, de mit számít. Csak egy saját kis fészek, barátok, társ, és egy szerethető munka kell, ezekért érdemes élni. Nem? Rózsaszínnek tűnik ez is biztos. Elviselhető munkahely van helyette, és soha nem szűnő többrevágyás.

 

Miértmiértmiértmiértmiértmiértmiért....

Nem baj, nem adom fel.

Állapot: Szakdogán és zárótanításon túl, következik: marhasok házidoga, zéhák és államvizsga.

Súly: ............... Hátőőő köbö 58 kg. :-SSSSSSSSSSSSSSSSSS

Kiakadás és mától fogyókúra. Ez alkalommal a mérleg győzött, de majd megmutatom én neki!!!!!!

 

csókszismacc

Úgy néz ki, hogy megvan a fele!!!!! :-))))) De még ne kiabáljuk el. És hétfőn kezdődik a tanítás... Isten irrrrgalmazzon nekem... Meg a gyerekeknek is. :-P

... haladok is valamire, illetve valamerre...

Már van néhány oldal a szakdogából! :-P De persze még az a néhány is vázlatos, a fő azonban az, hogy sikerült ELKEZDENI az írást. Mert már jóideje olvasok és olvasok és olvasok sok-sok szakirodalmat, meg mostmár a szépirodalmat is elkezdtem, amit/amiket majd elemezni kell. Karinthy Frici már szinte családtag, annyifélét olvasok róla. :) No persze túlzás azt állítani, hogy már zsírsirálymanó vagyok, és mindent tudok, de vélhetően jó úton haladok, hogy okosabbá váljak, és meg tudjam írni ezt aaaa öizé cukiságot. :P

Igyekszem. Azt már tudom, hogy Déry Tibor nekem roppant antiunszimpi, és Böhm Aranka, a második feleség is az (D. T. volt a szeretője). Gondolom nem szabadna részrehajlónak lenni... :) Nem baj, a dogában nem fog érződni (nagyon), de a véleményem csak meg lehet már...:))

És beszereztem egy újabb könyvet. Karinthy: Egy nőt szeretni. Csupa nőcis novellát meg krokit tartalmaz, és éppen ezekre lesz szükségem. A Capillária mellett, melyet majd igen hosszan kell elemezgetnem. Remélem sikerülni fog. :)

Most megyek, csak gondoltam írok már valami helyzetjelentés-félét. :)

tsóxysmacc

:) Karinthy Szilveszterkor cowboy-ként:

 

Üdv rád és házad népére...!

Vagyok, vagyok, vagyogatok... Csendes az este, kicsit havas a táj, én meg itthon ülök (hát nem is a hidegben írok nektek, miközben a hátsóm valami padhoz van fagyva, vagy esetleg állva pötyögök, ami még kevésbé lenne kellemes gondolat). Eh, na! Tehát itthon ülök a jó melegben, és egészésges hasgyúró és fenékfogyasztó torna helyett forró csokival és sajtkrémes szendviccsel kényeztetem magam, meg persze a szakdolgozattal kellene foglalkoznom, mindenekelőtt... Na, azért itt van közvetlenül a jobb kezem mellett egy könyv, mely kapcsolódik a témához, de még csak ki sincs nyitva. Pedig... Pedig hosszas vajúdás után megszületett végre egy gondolat, mellyel a Karinthy-témámat némiképpen szűkíthetem. Nevezetesen: Karinthy és a nők. :-))))))))))))) Komolyan. Elvégre, két egészen ellentétes vérmérsékletű felesége volt (persze nem egyszerre, hehe), meg egyfajta sajátos nőszemlélete, aminek több művében is hangot adott. Erről már talán lehetne ömmm, lássuk csak, kb. "épp eleget" írni, azaz nem akkora téma, hogy 60 oldal se lenne elég, de nem is annyira kicsi, hogy ne tudnék vele mit kezdeni... Legalábbis most így látom, mindenesetre már nagyon szeretnék úgy igazán munkához látni, meg legyőzni a lustaságot, satöbbisatöbbi, meeeeeert iszonyúan szorít az idő. Április 20., nos, az bizony közeli dátum. És addigra le KELLLLL adni.

Ma végérvényesen véget ért a tanítási gyakorlatom. Javítottam a kistérségi helyesírási versenyen. :-)Tök jó volt! Nagyon örülök neki, hogy ennyi mindent kipróbálhattam most, azaz feleltettem is, dolgozatot is írattam, javítottam, és még egy versenyen is részt vettem... Mármint, a másik oldalon persze, és ez még mindig nagyon fura... Már nem a padban ülök, meg nem a versenyzők között... :-) Közben meg még nem állok teljesértékű emberként a másik felén sem... Hát, ez egy ilyen állapot. Mint az életkor. Ez most még gyerek, vagy már felnőtt??

És hamarosan egy nagy hájtenger leszek. :-(((((((((((( Lusta vagyok, egyre többet eszek (mit eszek, szerintem már ZABÁLOK), a ruhaméret meg egyre nagyobb...Persze nem akarok a szokásos, nőstényes jajolyankövérvagyokugyeeee-kérdéssel jönni... Dehát, mikor már megint nem jön fel egy nadrág, aztán félve próbálok magamra húzni egy szoknyát, ami tavaly még lötyögött rajtam, és nemhogy begombolni, levenni is alig tudom...Olyankor bizony depresszió van úgy kemény három percig, majd kitérdekel, és jöhet egy kis csoki... :-P Múltkor azért már tornáztam... Kétszer is! :-) A másnapi izomlázat viszont nem kívánom senkinek... Szóval körkérdés: mivel vegyem rá magam a tornára, és miként győzzem le a lustaságot, és mit egyek, ami nem hízlal, de úgy, hogy aztán sokáig ne legyek éhes... :-P

A tárgyalást berekesztem. Majd jövök. :-)

Csóközön!

Immedias res

És igen. Elérkezett az idő, amikor az ember, aki tanárnak tanul, végre kicsit úszhat a kétméteres medencében anélkül, hogy szorosan fognák a kezét. Már csak a medence széléről figyelik, de azért a közelben van a mentőöv, vészhelyzet esetére.

E csodálatos párhuzam után ideje, hogy beszámoljak a tanítási gyakorlattal kapcsolatos eddig élményeimről. Merthogy arra vonatkozott az előbbi szép metaforaizéhasonlatszerűség.

Tehát. Mórahalomra járok ki minden reggel, és az ottani iskolában (az általános iskolai részen) három osztályban tanítok, a szakvezetőm pedig egy tünemény. Mindenben segít és abszolút partner, ugyanakkor teljesen szabad kezet kaptam, ami a feladatokat, a megvalósítást, stb. illeti. És ez jó! Nagyon. Úgyis a saját hibáimból tanulok. Az ötletek általában későn jelentkeznek, esti órákban, de akkor aztán nagyon jönnek... Elerednek és zuhognak, mint a záporeső. Mélyvíz is, meg nem is. Hiszen már 6 órát tanítottunk előző félévben (persze ez borzasztóan kevés, de a semminél mégiscsak több). De én most írattam és javítottam életemben először dolgozatot, illetve feleltettem. Most és itt érezhetek rá igazán a tanítás ízére, láthatom a szép, a vidám, és a kellemetlen oldalát. Pro és kontra, miért is jó tanárnak lenni, és miért nehéz annak lenni...

De élvezem. Persze kellenek hozzá  a sikerélmények, ahhoz pedig a legfontosabbak: a gyerekek. Most kicsit róluk mesélek. Három osztály, 5., 6. és 7. Most éppen nem is tudom, melyik osztályt szeretem a legjobban, talán a legjobb, ha nem is teszek különbséget. :-) Mindegyik másért aranyos, másért szeretnivaló. Természetesen azért rosszalkodnak is néha, meg beszélgetnek, és próbálnának nemfigyelni - ahogyan a legtöbb tanuló általában. És nyilván a tanár - azaz jelen esetben az én feladatom, hogy lekössem a figyelmüket, változatos feladatokkal. De ez nehéz. Különösen az irodalom órákon. Azért nagyon igyekszem. De nekem az irodalom még mindig a saját emlékeimet jelenti: a tanárnő felolvasta a verset, majd közösen elemeztük, jelentkezéses, vagy bekiabálós alapon, a vers érthetőségétől függően. És én szerettem azokat az irodalom órákat. De ma már ott is csoportfeladat kellene, vagy páros, vagy akármi, ami változatos, érdekes, és felrázza őket. A nyelvtan ilyen szempontból már könnyebb. A sok helyesírási, mondatelemzési stb. gyakorlat egyszerűen adja magát, úgy variálom, ahogy akarom.

De nem mondanám, hogy az irodalmak nem voltak jók. Például Toldiztunk a 6.-osokkal. Lassan indult, de érzhetően felpörögtek a végére: készítettünk egy fantomképet Bencéről, az öreg cselédről. Ők elmondták, milyennek képzelik, én pedig próbáltam mindazt a táblán megjeleníteni. És élvezték! Nevettünk is. Majd összeszedtük a tulajdonságait. És szerintem ez megmarad bennük. Mert így emlékszünk a dolgokra. Vizuálisan, egyrész, aztán pedig, hogy mennyire élményszerű.

Az ötödikesekkel is nagyon jó volt az óra. A téma: János vitéz 7-10. fejezet. Ismételtük és megtárgyaltuk Jancsi útvonalát, játszottunk igaz-hamisat, és adtam piros pontokat, meg tappancsos nyomdát. Ez utóbbinak igencsak sikere volt, és ami különösen meglepő, hogy a 6.-osoknál is bevetettem, és ott méginkább. Majd' megvesztek érte! :-) Meg is ígértem, hogy legközelebb hozok rózsaszínű nyomdát is. Dolgozom az ügyön. :-))

És még visszatérve a gyerekekre. Aminek nagyon örülök, hogy a saját általános iskolai osztálytársaimra emlékeztetnek. Úgy értem, mi is ilyenek voltunk (vadak és jók :-P). Időnként rosszcsontok és elevenek, ugyanakkor tisztelettudóak, és nem szóltunk vissza a tanárnőnek (legalábbis csúnyán biztosan nem). Lehetett minket szeretni, és mi is tudtuk szeretni a tanárokat. És ők tanárok voltak - volt, akiben csak a tanárt láttuk, a mögötte rejlő embert nem (magyarán több, mint 3 lépés távolság volt köztünk). És olyan is, aki közelebb engedett magához. (Nyilván az osztályfőnökünk is ide tartozik). Ezzel tehát azt akarom mondani, hogy mindhárom osztály remek, a légkör kellemes. Nem kell attól félnem, hogy csúnyán beszólnak (én nagyon értem a viccet, és szeretem is, azzal semmi baj nincs, de az ízléstelenségnek nem örülnék), ahogy -úgy gondolom - attól sem, hogy felállnak a padból és megvernek. Kistanár vagyok. Nem teljesértékű, mint a szakvezető, nyilván egész más a presztízsem. De érezhetően nem a haverjukként kezelnek, és "Jó reggelt"-tel köszönnek, meg Gabi néninek szólítanak, és mindez nagyon jólesik. Meg mikor a végén játszunk, és látom rajtuk, hogy örülnek... Annak meg én örülök.

 

Úgy nézem, rám jött a szómenés... Most aztán kiírtam magamból az élményeket. Kíváncsi lennék, ki mit gondol erről az egész tanárosdiról, úgy egyáltalán, tőlem elvonatkoztatva is. :-)

Igyekszem sűrűbben írni... De hétfőtől is tanítok még, így hamarosan lesz megint miről...

Nagy ölelés mindenkinek!

Száánom és bánom. Most tolom ide a képem először nyár óta... Gondolom már egy olvasóm sincs, de ez érthető is...

A dolog most sem kevesebb, már a szakdolgozattal is erőteljesen munkálkodni kell(ene). Nagyon kihúzódott ez a vizsgaidőszak, és már kezdődik is a tanítási gyakorlat, pihenési idő szinte a nullával egyenlő...

Kicsitt nyomott hangulatban vagyok, de gondoltam benézek már. Azt hiszem, mára ennyi, lehet, hogy még jövök.....

 

Ui.: Tényleg írhatnék gyakrabban...

 

:-*

Az a baj, hogy akik ezt az idióta blogot olvassák (már a blog maga idóta, nem az olvasók!!!), pont nem azok közé tartoznak, akikre haragszom. Arctalanul haragszom, nem is konkrét emberekre, bár lehet, hogy tudnék magamban példát kiragadni. De a lényeg, hogy fel nem foghatom, MIÉRT, MIÉRT, MIÉRT van az, hogy ha én, eme idióta blog írója, küldök egy üzenetet, méghozzá nem tartozásokról, vagy egyéb kellemetlenségekről, hanem többnyire partiról, akkor egypár cukorfalat még azzal sem tisztel meg, hogy ír egy válaszlevelet.... :-S

Nem, nem, nem, nem értem én ezt. Mert az még egy dolog, hogy nem jön el. Az egy másik dolog, hogy mindezt csak nógatásra közli. De hogy még egy választ sem ír....

Csak annyi rosszat kívánok nekik, hogy ha bármikor eszükbe jut partit szervezni, ugyanilyen édesen bánjanak velük a meghívottak (egy része).

Tedd ki a lelked, költs sok pénzt, de főleg TEDD KI NEKIK A LELKED, és jól bele.... köpnek. Nem, bocsánat. Még azt sem.

 

Éljen a nyár, éljenek az emberek, és mennyire igaza volt Tóth Árpádnak, hogy messze vagyunk egymástól, és sohasem érthetjük meg egymást.

Bizonyára ők sem értenek meg engem.

 

Harapós csók a lábikrátokra!

 

 

Szomorú vagyok, és nem tudom pontosan, hogy miért is... Kicsit elmagányosodtam, és valahogy nem tudok örülni a nyárnak. Pedig annyira vártam. Még azt is mondtam, hogy megrúgom, aki nyavalyog, pedig már semmi dolga. Na, akkor most rúgdoshatom magam erőteljesen. Talán annyira megszoktam, hogy folyamatosan készülni kell, hogy bűntudat nélkül nem tudok pihenni, olvasni, szórakozni egy kicsit, hogy most se megy. Mintha valamit még mindig teljesíteni kellene...

Lehet, hogy egy külföldi nyári munka kellett volna, eltűnni, elhúzni innen. Páran jól csinálták... Akkor legalább nem keseregnék azon, hogy nem érnek rá a barátaim, és a szüleim se bántanának folyton a munkával. Jó lenne az, persze, hogy jó! Csak nem olyan egyszerű. Eddig egyébként is azon az állásponton voltam, hogy NYÁR van, és nyáron pihenni kell.

Utazni kellene. :)

Segítség. :(

Édes kis rajongóim!

Itt vagyok, ragyogok...

Végevégevége a tanulásnak 2 hónapig!!!!!!! :-))))) Jujjjj, nagyon boldogságos érzés!!

A nyár pedig nem lesz eseménytelen, lesz itt Sziki, fagottos kurzus, Pest, Újváros, talán egy kis meló is összejön, és persze pihi-pihi-pihi-pihi-pihi folyamatosan. :-)

Az elmúlt - öööö - két hónap nem volt különösebben érdekes, vizsgákkal és idegállatkodással telt... De azért megnéztük az Indiana Jones 4. részét a moziban, lazításképpen. És nagyon tetszett!

Na látjátok, kiestem a ritmusból, írkálni kéne ide gyakrabban, és ígérem mostmár folytatom a Vérfarkast! :-)

Na egyelőre puszinyuszi nektek, megyek kiskacsákat nézegetni Andris nagymamájához. Biztos nagyon kis husik! :-)

Pápá!

 

Kezdjük ott, hogy ilyen nincs. Ilyen zenekart még nem látott a világ. Ilyen fantasztikusan szervezetlen városi fúvószenekart még biztosan nem.
Program: délelőtt térzene két helyszínen. Természetesen kotta és állvány lesz.
Természetesen nem csak két helyszín volt, hanem több, és ez még nem is lenne probléma. Állvány nuku, és a mester bácsi megkérdezi, hogy: KELL-E INDULÓKÖNYV??????????????????????????????????????????????????????? Megkérdezi. Igen, a fellépésen. Kell-e. Végülis... Minek vagy itt, vazze? Miért nem ezt kérdezte ennyi erővel. Mert, bár ezt ő is jól tudja, és mindenki más is, egy fagottot fiacskám, nem csak úgy előkapsz, és már hellooo, játszol is! Neeeeeem, bizony hogy nem! És egyébként, körbejárjuk a várost, meg nincs hely már a buszon, és csinálj amit akarsz, kit tud érdekelni.Te hülye vagy, ez a lényeg. Jaaaa, hogy te fagottos vagy? Hát, bocs, menetben jó lenne, ha valamelyik ütőhangszert kezelnéd, cintányér, vagy amit akarsz, abból van választék. Nem oszt, nem szoroz, hogy ott vagy-e, teljesen lényegtelen.
Konzekvencia, levont következtetés, avagy ami számomra tanulság a mai napból:
Nekem ezektől nem kell pénz. Nem kell hangszer se. Minek? Minek oda fagott, őszintén? Csak azért, hogy legyen, és feszítsen a város, hogy NEKEM ILYEN NAGYCSÖVŰ HANGSZERSZERŰ FEGYVERNEK LÁTSZÓ IZÉM IS VAN ÁM, BIBIBIBÍÍÍ! Nevetséges. Röhej. Tessék sírva röhögni! Ki kell lépni. Legalább lesz egy szabad hétfő estém.

Nnna. Elismerem, hogy gyengék az idegeim, és tényleg hamar kiakadok. De azt hiszem, ez most tényleg sok volt. Hogy lehet így megszervezni valamit? És.... áá, hagyjuk is. És szép kis május elseje. Még az ég is beborult.

Csókolom, befejeztem mára.

Telihold volt. A vérfarkas lassan lépdelt a nyirkos füvön. Szőrös hátán ezüstösen csillant meg a holdsugár. Mélyen beleszagolt a levegőbe, szája megvonaglott, kivillantak félelmetes fogai. Hirtelen megtorpant, s vérfagyasztó üvöltésben tört ki. Megérezte a zsákmány illatát, loholni kezdett. Szeme vadul izzott, minden tagja megfeszült, nyála kicsordult. Hamarosan kiért az erdőből, a rohanást lassú ügetés váltotta fel. Már nagyon közel járt. És akkor megpillantotta áldozatát. Egy nagyobbfajta ház kertjében egy masnis kislány hintázott. A villanyok még égtek, de a lányka nem akart még bemenni, élvezte a kellemes nyári estét, a hűs szellőt, és a ringatózást. Nem is sejtette, hogy az alacsony kerítésnél, a bokrok mögül egy borzalmas lény lesi minden mozdulatát.

A rém egy óvatos, halk ugrással az udvaron belül termett. Gondosan körbepillantott, majd izgatott, csendes léptekkel áldozata felé indult. Egyre közelebb ért a hintához. A kislány háttal ült, és egy gyerekdalt dúdolgatott magában. A vérfarkas már egészen közel ért, és a következő pillanatban hatalmasat vágódott, mert rálépett egy fűben hagyott kisautóra. Nyüsszentett egyet, feltápászkodott, de nagyon beverte a könyökét.

(folyt. köv.)

Heyho,

kicsit elvagyok, éppen zeneelmélet órára készülök, azaz nem készülök, mert nincsen hozzá erőm és idegzetem. És rámtört ismét a "mi a fenét keresek én az ének tanszéken"-féle érzés. De tényleg. Mit keresek én ott... És menjen a nemismondominkábbhogyhova, aki ezt az ösztöndíjrendszert kitalálta. És a két szakot. ÉS úgy szeretnék már végre egy kiadósat aludni, és valaki mondjon már valami elismerőt, ami egy kicsit vigaszt nyújthatna... Ne rendelkezzen senki az én szabad időmmel, így is alig tudom beosztani. Töröljék el a zeneelmélet óráról a kötelező zongorázást, vagy akár magát az egész kurzust, a műelemzésről már nem is beszélve.
Érdekes, hogy nekem ez a legnagyobb bajom, más meg már gyereket nevel...

Elég volt.

Csók.

Üdv, híveim!

Túlestem egy kétnapos hasfájáson, a szorgalmi időszak első hetének felén, zenekari próbákon, néhány dührohamon és gyomorgörcsön...
De élek! Hurrá. És gondoltam, ennek örömére jelentkezem is, talán akad, akinek már hiányoztam... :)
Akkor el is mesélném, hogy mennnnnnnyire nagy rakás undormány a mostani órarendem, gyakorlatilag még mindig kialakulóban van, mert naponta változtatgatják a kurzusok időpontjait... Áááá, szót se érdemel többet!
A másik, hogy lehet, hogy nyártól nem lesz hangszerem. :-(((((( Mert állítólag szeptembertől minden 18 éven felüli egyed teljes tandíjat fizet, azaz 80-90 ezer Ft-ot... Ezt pedig én nem tudom kifizetni félévente... De még reménykedem benne, hogy csak rémhír...
Megint nagy energiával vetettem bele magam a kezdődő félévbe, és annyi tervem van, és persze elképzelés, hogy majd így meg úgy lesz... Aztán hamarosan lankad a tettvágy, és csak kergetem magamat, de sose érem utol...
Holnap fagott kvartett. Jó lesz!!!!! Pénteken konzis szalagavató. Az is jó lesz! Szombaton mazsi-bál. Milyen lenne, ha nem jó?? Akkor már csak egy kérdés maradt: mikor fogok én tanulni jövő hétre...?

Huhh, elég is ennyi, aki olvassa, az is lefárad tőle, abba is fejezem mára... :-)

Ciróka-maróka, jót ne halljak rólatok!

Vége. Nem is akarom elhinni! Ma levizsgáztam az utolsó tantárgyból is, és még sikerült is!!! :) Ez felettébb örvendetes. Mondhatnám úgy is, hogy: wááááááááááááááá, jejejejeeeeeeeeee, igenigenezaaaaaaz!!!!
Most egy hét semmittevés vár rám!
Azaz nem egészen... Kedden fagottvizsga, és minden nap tanítványok. De az jóóóó!
Más. Holnap lesz Gyümike szalagavatója! És kiderül, bele tudom-e préselni magam a 3 évvel ezelőtti báli ruhámba. (Vagy báliruhámba? Ajjaj, megártott ez a sok nyelvészet...) Mi? Báliruha. Milyen ruha? Báli ruha. Áá, abbahagyom.
Megyek is, kedveseim. Vár az agyzsibbasztó videózás, és egy adag pudingos keksz. :-)

Addig is, remélem jól meglesztek nélkülem!

Puszi a buksitokra!

Már egy hete csak a mamára gondolok... Öööizééé. Nemis. Kicsit elvesztem, de meglettem, naszóval sikerült a szigorlat, már csak egy vizsga, és éljen a szabadság!!!!
Azt hiszem, hirtelen nem is tudok sok érdekességet mesélni... Vagy legalábbis, mások számára nem lenne az... De azért én csak írogatok.
Anya cukkinit vett Bonbonnak. És úgy tűnik, megeszi! Ez jó. Én nem szeretem a cukkinit. Soha nem ettem még, azt hiszem. Pont azért, mert tudom, hogy nem szeretném... :-) A neve alapján mindig a cukor jut eszembe. De valahogy mégis a kelkáposztára asszociálok, ha arra gondolok, hogy ebből is főzeléket szoktak csinálni. Vagy nem? Rántott cukkini is van? Várom az ötleteket! Sajnos főzés terén még nem vagyok valami menő, de ami késik, az ugye nem múlik. A kókuszgolyó már megy, meg a palacsinta, és elmaradhatatlan a gombapaprikás. De azért még van mit tanulnom.
Sose azt csinálom, amit kéne... Hiszen látijátuc feleim szümtückhel, hogy én aztán most se azzal fogalatoskodom, amivel kéne (ld.: Nyelvtörténet vizsgácska). Nem baj. Ha ezt megírtam, előbb-utóbb majd hozzáfogok a tanulmányok olvasásához. Az egyiken már átrágtam magam. Megjegyeztem, hogy a 'nyár' szavunk régi jelentése nem volt azonos az évszakkal. Inkább a mocsárra, láppal és olvadással azonosították. De azt hiszem, ez még nem elég. Holnap elolvasom mégegyszer.
Ó, és ha már a nyelvtörténetnél tartunk, igaz ugyan, ez helyesírás: de sose tudom, hogy melyik használat helyénvaló: fentebb használam a 'foglalatoskodom' kifejezést. De írhattam  volna 'foglalatoskodok'-ot is... De akkor hogyan is helyes ez?? Hiszen: foglalatoskodok valamivel, vagy foglalatoskodom azt... Áááá ez nem jó... :-) Ugyanúgy foglalatoskodom valamivel... De az biztos, hogy: eszek valamit, és eszem azt.
Inkább témát váltok. Mívelnem kellene magamat még ilyen téren. (Is).
Talán a legjobb az lesz, ha megyek. Várnak a tanulmányok. (Jó kis témaváltás volt, nem igaz? :-))

Puszipuszi, pápá!

Üdv mindenkinek, aki erre tévedt! :)

Nos, megkezdem az első bejegyzést. Nagyon izgalmas! Remélem sikerül egy tartalmas blogfélét előállítanom, persze most enyhén szólva késő van ahhoz, hogy ép gondolatokat írkáljak, de valamikor el kell kezdeni...
Szóval zenetöri szigorlatra készülök. Többek között. 15 tételből még 9-et ki kell dolgoznom hétfőig (a másik 15-öt egy kedves csoptárs készíti, így kényelmesebb ám az egész!! :)).
Ja és itt van az árpádkoriszövegemlékek, amit UTÁLOK!! Vááááá! 8-án megyek uv-zni... Majd később írok róla, sajnos a zenetörténet miatt nem maradt rá időm.
De holnap (vagyis ma) új nap lesz, úgyhogy befejezem szegény jó Wagnert, olvasok egy kis Ómagyar Mária-siralmat, és elteszem magam holnapra. Amen.

Jó éjt!